Az 5 órás és 53 perces thriller végén a szerb lökhette magasba a kezét, pontosabban terülhetett el a pályán diadalittasan. Hogy mit is lehet írni egy ilyen találkozóról? Azt, hogy bővült a tenisz egy igazi legendás összecsapással. A spanyol úgy látszik Djokovic-fóbiával küszködik, tehát sorsa már a mérkőzés előtt megpecsételődött... Vagy mégsem? Mert végül a szerb kerekedett felül, de ez nem olyan mérkőzés volt, mint a tavalyi hat ,,randevújuk"... Vállalható vereséget szenvedett Nadal egy eszméletlen találkozón, egy olyan játékos ellen, aki ellenállhatatlanul játszott. S bár Nadal kikapott, valamilyen szinten ő is győztesként hagyta el a pályát, a mi legnagyobb örömünkre. Hogy miért?

Szerencsésnek érezheti magát, aki már gyerekkorában megszerette a teniszt. Ha játszani, akkor még inkább, de ha „csak” nézni, akkor is feltétlenül. A filmekben gyakran úgy mutatják a teniszmeccseket, hogy ketten ütögetnek, a nézők pedig balra-jobbra mozgatják a fejüket, utána monoton taps. Ezzel szemben, ha az ember kifog egy valóban izgalmas mérkőzést, akkor belekerül, mintha egy regényt olvasna. Felváltva azonosul a két játékossal. Órákon át követi, ahogy vívják saját harcaikat, fáradnak, felélénkülnek, megadni látszanak magukat, majd újra visszatérnek. Közben pedig egyre élesedik a külső „konfliktus” is, hiszen két küzdőfél áll szemben egymással és gyökeresen ellentétes céljaikat akarják keresztül verni a másikon, aki szintén minden eszközzel ellenáll.
Djokovics és Murray ma 290 percen át vált az életünk részéve, olyan összecsapást láthattunk, amelynek jó részében ketten teniszeztek a világelső szintjén. Maga a világelső nyilván, de a negyedik is. Amilyen helyzetből Murray visszakapaszkodott, az még Uma Thurmant is elbizonytalanította volna a Kill Billben, amikor elkezdte magát kikopogtatni a sírból, mégis Djokovics nyert és az oka is megvan. Egyszerűen máshol jár.

... a hangulatom máma. Egészen biztosan ismerik az Olvasóink ezt a Kispál számot. A dalszöveg tökéletesen találó, pedig nem úgy indult a klasszikus, hogy szomorkodásra kell majd adnia a fejét a svájcinak...

Nem titok az sem, hogy sokat gondolkodtam, mit is lehetne írni erről a csúcsderbiről, tudván, hogy a Nadal és Federer fanok úgyis meg fogják egymást találni. Majd arra jutottam, hogy a blog hagyományihoz híven nem kertelek és leírom az igazságot. Nem fogok szépíteni, jöjjön, aminek jönnie kell...

Az idei évben már volt egy klasszikus, az Real Madrid-FC Barcelona néven futott, de most következik a mi klasszikusunk! Minden szurkoló álma, ahol soha sem lehet tudni, hogy ki fogja győztesen elhagyni a pályát. És bár a számok Nadal diadalát aposztrofálják, a jelenlegi forma alapján Federert lehetne mégiscsak győztesként kihozni. Nagyon sok Federer-Nadal párharcot izgulhattunk végig, de ez az a mérkőzés, amely mindig hozhat valami újat, valami váratlant, valami fantasztikusat. A statisztika a spanyol győzelmét ígéri, de a számok sokszor megtévesztőek. Hiába szervált ma kiválóan Berdych (a harmadik szett kivételével) a jó mutatók nem mindig egyenlőek a győzelemmel. Ugyanis a statisztika olyan mint a bikini, sokat megmutat, kivéve a lényeget. Hajtás után következnek a férfi negyeddöntők.

Amikor Novak Djokovicsot arról kérdezték a melbourne-i torna előtt, hogy mit tervez a 2012-es évre, akkor azt nyilatkozta, hogy folytatni a tavalyi sikeres szereplést és megőrizni a világranglista első helyét. Természetes. A szezont és az azt beindító ausztrál Grand Slam versenyt az tette (teszi) már előzetesen is rendkívül izgalmassá, hogy lesz-e valaki, aki megtalálja Djokovics ellenszerét. Nadal és Murray már elég régóta ugyan, de még mindig fiatalok. Valamit ki kell találniuk. Federer pedig a londoni olimpia után lehet, hogy letekeri a gripet, de addig szemtől-szemben ő marad Djokovics legnagyobb ellenfele, mert ő legalább verte meg fontos meccsen mostanában. Az ausztrál torna lényeges része most kezdődik.  A férfiaknál négy hely alapvetően foglalt volt a negyeddöntőben. A másik négy pedig kiadó volt azok számára, akik megpróbálnak csodát tenni és valahogyan legyőzni azon négy játékos egyikét, akit egymáson kívül senki sem tud. Az első hét hőse Lleyton Hewitt lett, akit bár nem szerettünk soha, és nem is számítottunk rá, hogy még egyszer érdemes lesz megnézni a meccsét, de mégis hatalmasat küzdött élete utolsó hazai GS-viadalán. Az első nyolc kiemelt közül csak Tsonga és Fish hiányzik. Előbbit a torna meglepetésembere, Kei Nishikori búcsúztatta, utóbbi helyett pedig ott van Del Potro, akinek sokkal inkább ott a helye.

Eltelt a melbourne-i Grand Slam torna első hete, ami így önmagában egy puszta tényközlés, az idő múlására történő jelentéktelen emlékeztetéssel. Ami azonban tenisznyelven értő fülek számára mégis jelentőséget kölcsönöz ennek a mondatnak, az az, hogy pont most érne véget bármely más torna, amikor ebből még hátra van egy újabb hét, a legfontosabb meccsekkel. Ha amúgy felfognánk, hogy mit jelent egy-egy nap pihenéssel lejátszani a világ élvonalában három-négy órát a tűző napon és úgy éreznénk, hogy gondolatban is elfáradtunk, akkor most képzeljük hozzá, hogy most meg kell tenni még egyszer, még nagyobb koncentrációval.
A női mezőnyben ezt egyetlen módszerrel lehet megtenni. Irgalmatlan állóképességgel, erővel és kihagyásbiztos koncentrációval. Nagyon ritka, talán ezért hiányzik a több éven át meghatározó világelit. A hölgyeknél, az első hét legnagyobb áldozata Serena Williams, aki Makarova ellen pont olyan volt, mint egy ingoványba tévedt elefánt. Kiesett a tavalyi döntős Na Li és a hazaiak esélyese Sam Stosur is. Kialakult a negyeddöntők mezőnye. Megmondjuk, mi lesz. Először a nőkről.

De még milyen jó! Hewitt a legszebb napjait idézve legyőzte a kanadai Raonicot, és bekerült a legjobb 16 közé. Az ausztrálok megkönnyebbülhettek, lesz miért izgulniuk a következő héten is. De nem kell annyira előresietnünk, hiszen már holnap buzdíthatják a fiatal Tomicot Federer ellen. Buzdítani a ,,sajátunkat" az még igazán elfogadott, de labdát dobni a pályára igen nagy hülyeség. Az ausztrálok kétségkívül fanatikusak, remekül hajszolják az általuk szimpatikusnak vélt versenyzőt, de emellett módfelett ostobák. Ostobaság egy végéhez közeledő meccset megszakítani, még ha nem is volt főnyeremény a Monfils-Kukushkin találkozó. Megnézzük a mai továbbjutókat, a fellegekbe emeljük a jó ,,öreg" Hewittot, videózunk egyet az ominózus labdáról, és elköszönünk Grétától is.

Szinte lehetetlen erről a kontinensről követni az ausztráliai eseményeket anélkül, hogy vagy azok közben vagy a másnapi nap közben el ne aludjon az ember. Kihasználva jelenlegi ébrenlétünket összeszedjük az eddigi lényeget, és ismerkedünk az előttünk álló napok esélyeivel. A torna elérkezett abba a szakaszába, amikor már nem lehet „elbújni” a főtáblán. Vagy kiemelttel játszol, vagy olyannal, aki kiemeltet vert vagy magad vagy az. Arn Gréta kiemelttel játszik, miután kiverte Dominika Cibulkovát. Holnap reggel 9 órakor kezd Serena Williams ellen a Rod Laver arénában. Nem kis csoda ez. Szurkolunk. Djokovics, Nadal, Federer és Murray köszönik jól vannak, de most már ők is feladatok elé néznek.

Az ausztráloknál a generáció változik, de a stílus marad, míg összességében azért igazolódni látszik, hogy egy-egy trükk nem elég a túléléshez, teniszezni kell tudni

A valaha volt egyetlen ciprusi teniszező sikertelen küzdelme a harag ellen. Mondanánk, hogy priceless, de darabja 179 dollár bolti áron.

Év közben három dolog van Ausztráliában, amit hosszasan el tudnánk nézegetni kíváncsiságból vagy másból. Nicole Kidman, a koalák, ahogy alszanak, de mégis viccesek, és a tüskés rája, ami legyőzte szerencsétlen Steve Irwint. Ilyenkor januárban odamegy egy negyedik ilyen dolog is. A tenisz.

A 2005-ös Roland Garros óta ez első olyan Grand Slam kezdődött el, amelyen biztosan nem lehet Federer-Nadal döntő úgy, hogy mindketten indulnak. Némi szokatlan vita, talán feszültség is van a levegőben. Két hét tenisz újra. A férfiaknál a 100. bajnokot avatják, a nőknél pedig a 100. is nyerhet akár. Jobb lenne egy jó vizsgaidőszak, mint a munkanapok, de azért remélhetőleg bele-belenézünk egy olyan 4-5 órára a napi eseményekbe. Kövessétek velünk és egyébként arra is van lehetőség, hogy ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy csatlakozzon a blogunkhoz egy-egy vendégposzttal vagy akár hosszabb távon. Szívesen látjuk.

Federer zseniális! A legtöbb Grand Slam- győzelemmel rendelkező játékos megvédte a világbajnoki címét, és immáron hatszoros győztesnek mondhatja magát. Döntő szett 6:3-mal hódította el a trófeát, ezzel jelezvén az őt kritizálóknak, hogy még jelen van a tenisz-életben. Mi az, hogy jelen van…

Ez igen! Federer a 100. ATP döntőjében fog holnap szerepelni. A svájci fenomén elégedetten nézheti a ma esti másik elődöntőt. Nem volt könnyű mérkőzés Federer számára ez a mai küzdelem, de megoldotta. Volt mikor számtalan hibával, volt mikor ászokkal, és volt mikor remek játékkal. A lényeg, hogy behúzta. Fordítás után bővebb elemzés, és szemügyre vesszük a ma este fénypontját is.

Láthattunk kiváló mérkőzéseket, láthattunk szoros összecsapásokat, és láthattunk sima végkimenetelű küzdelmeket. Ennek ellenére ezt a bejegyzést a Federer-Nadal örök klasszikus jegyében készítem el. Hogy a kép azért teljes legyen a csoporttal kapcsolatban: Federer mindhárom mérkőzését megnyerve jutott az elődöntőbe (ellenfele valószínűleg Djokovic lesz), őt Tsonga követte, aki heroikus küzdelemben múlta tegnap fölül Nadalt. No, de nézzük csak meg a hét alázását!

Mert egyszer mindannyian kezdők voltak...

Egy átlagember életéhez képest egy profi teniszező élete - kiváltképp ha a legszűkebb elithez tartozik - olyan mint egy űrutazás a mindennapos BKV-járatokon való szerencsétlenkedéshez képest. Gyorsabb, ezerszer feszítettebb és olyan felkészültséget igényel, amit el sem tudunk képzelni, az eredménye pedig egy csodálatos kilátás fentről a többiekre. Az évzáró londoni torna leginkább azt mutatja meg, hogy melyik játékos tudta megőrizni azt a fizikális és mentális színvonalat, ami a hasonlatban egy űrbeli túra végigviteléhez, a teniszben pedig egy naptári év végigjátszásához szükséges, és ami egyébként már a legjobb 8 versenyző közé juttatta. Nem meglepő módon az eddig lejátszott három mérkőzés egyike sem volt sima, és mindegyiken volt olyan pillanat, amikor akár a későbbi vesztes is maga javára fordíthatta volna a mérkőzést. Nehéz lesz ez mindenkinek. Federer, Nadal és Ferrer lépéselőnyben, Djokovicson pedig elgondolkozunk az esti meccse előtt.

Visszatértek! Ma a világ legjobb 8 játékosa egymásnak feszül a londoni világbajnokságon, melynek a végén csak egy diadalmaskodhat. Djokovic? Nadal? Murray? Federer? Esetleg valaki meglepi a szuper négyest? Le lehet-e taszítani trónjáról a címvédőt? Vajon Djokovic felteszi idei teljesítményére a koronát? Egyéb és még számos kérdésre keressük a választ. Hajtás után játékosok és esélyek.

A cím az elvitathatatlan. 3 GS győzelem egy évben, és mindösszesen két vesztett mérkőzés áll a szerb Isten neve mellett. Mert ma hajnaltól már a szerbek egy Istent tisztelnek benne. Amit megtett Federer 2 éve, és amit megtett Nadal tavaly, ugyanazt kopírozta a szerb is. Kétség sem férhet hozzá, hogy egy idényen belül 3 Grand Slamet behúzni csak a legnagyobbak tudnak. A játéka alapján a szerb még akár a tenisz Istene is lehetne. Ehhez nem egy évet kell persze ilyen formában végigteniszezni, hanem legalább ötöt. De úgy látszik, hogy Novak Djokovic bármikor képes új energiákat a felszínre hozni.

A Samantha néven híressé váló hölgyeket eddig nem nagyon irigyelte senki. Nem lehetett túl népszerű új kislány név. Esélyes, hogy nagyszemű, átvert zugivó lesz, akit a pénz sem boldogít, vagy lehet belőle felpumpált popceleb, aki két x-szel írja a nevét utalván hatalmas melleire, mert fél, hogy még így is elfelejtené az utókor. Legújabban pedig azok nevezték Samanthának kislányukat, akik egy feslett new yorki ribancra gondoltak, akinek a kilincs csak a második legtöbbször fogott dolog volt az életében.
Tegnap óta viszont van egy megfelelőnek tűnő életpálya is a Samantha-kedvelő szülők számára. Ez pedig a világ legjobb teniszezőnője. Aki ugyanis az első perctől kezdve leüti a pályáról Serena Williams-t, nem hagyja magát kizökkenteni mindenféle közjátékok által és nem utolsó sorban, női versenyzőktől teljesen szokatlan módon egy teljes mérkőzésen keresztül tartani tudja ugyanazt a magas színvonalat, az az ellenkező bizonyításáig, a világ legjobbja. Samantha Stosurnak hívják és az év meglepetését okozta tegnap a US Open női döntőjében.

Shakespeare szavai tökéletesen példázzák a Roger Federer-Novak Djokovic féle elődöntőt. Az, hogy a svájci ismét kikapott 2:0-ról az szomorú, de 2:2 után nem kellett volna törvényszerűnek lennie. Sőt... Aki látta ezt az elődöntőt, annak valószínűnek egy jó ideig a fejében fog kavarogni. Legyen szó itt most Federer avagy Djokovic szimpatizánsokról. Én igyekszem korrekt bejegyzést összehozni, de amint a címből is kiderül, ez irtózatosan nehéz lesz. Tegnap azt mondta a mérkőzés kommentátora, hogy ő nem ítélkezhet. Óóó, hát ő nem is, én viszont igen! Csak a tisztánlátás kedvéért idézzük fel a történteket. 2011.09.10 22:53, Federer döntőszett 5:3-nál, és 40:15-nél, két mérkőzéslabdánál adogat, majd Djokovic belecsap egyet a labdába...

Elérkeztünk a szuper szombathoz, és ez a nap megint csak róluk fog szólni. Mert ők négyen uralják a férfi teniszt. Akármennyire is favorizálták a többit(mert ez a jelző illik a top4-en kívüli játékosokra) megközelíteni sem tudták a szuper négyest. Gyorsan lepörgetve fejben az évet, és a képre ránézve; déja vu.